28. Barátok jönnek, barátok mennek...

Megtöröltem az orromat a kabátom ujjában, és próbáltam nem gondolni semmire. Ha arra tereltem a figyelmemet, hogy karácsonykor két hétig otthon lehetek, megörültem, de el is szégyelltem magam. Mikor Bruno felajánlotta, szkeptikus voltam, és arra gondoltam, hogy minek kell nekem két teljes hét a családommal? Most, a pánikhelyzetben kellett arra rádöbbenjek, hogy akármilyen a családom, mindennél fontosabbak számomra. Mindent megadtam volna Anya öleléséért, Apa büszke pillantásáért, és a bátyáimmal való bunyózásért.
- Megérkeztünk, kiszállás! - utasított kedvesen Roxy, és ez felrázott a fásultságomból.  A stúdió kívülről vagy négyszer akkora volt, mint az, ahol először próbáltam a táncosokkal. Alig vártam már, hogy bentről is láthassam az épületet, amikor...
- Leendaaaaaaa! - visította három lány és egy fiú, akiket nem láttam körülbelül egy hete. Boldogság csillogott a szemükben, és én vidáman öleltem meg őket egyszerre. A lányok nevettek, Sean pedig somolygott a maga módján. Bele-bele vágtak egymás szavába, úgy ujjongtak, sikítoztak.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem össze-vissza kapkodva a fejemet. Lizzy végig mosolygott, Leona a szokásos csendes módján figyelt, de Pearl rögtön beszélni kezdett.
- A szemüveges csajszi szólt, hogy főpróba van, és nem akarjuk-e megnézni, hogy remekelsz. Arra pedig készülj, hogy holnap mind V.I.P szektorból fogunk figyelni téged, mint a... - Sean finoman rácsapott a kezére, és szúrós pillantással elhallgattatta a csacsogó lányt. Mi olyan titkos, hogy nem tudhatok róla?
- Köszi, most marhára megnyugtattál! - mondtam a V.I.P-s részhez visszatérve, a szememet forgatva, de nevetve. Egyszerre elfújták az összes rossz érzésemet, mindent, ami eddig nyomasztott.
- Annyira örülök nektek! El se tudjátok hinni, mennyire! - szememet hol az egyik, hol a másik barátomra emeltem.
- Tök unalmas lett az iskola nélküled - szólt Lizzy, és megcsípte az arcomat. - Meena és Heather azóta tök normális lett, hogy hát... tudod!
- Hogy...? - annyira boldog voltam, hogy nem tudtam koncentrálni.
- Hát hogy ismered Brunot! - mondta méltatlankodva. - Pearl mesélte, hogy mindig a közelükben somfordálnak, és rólad kérdezgetik őket.
- Ezt most nem mondjátok komolyan! - kiáltottam fel mérgesen. Ilyen két ingyenélő, kétszínű lányokat még nem pipáltam!
- Lee! Gyere már! - Roxy zavarta meg, mert jött, hogy elvigyen az "imidzs-váltásra".
- Most mennem kell, de a próba után még beszélünk! - szóltam oda sietve, majd mentem is Roxy után.
- Nem megyünk sehová, abba bízhatsz! - kiáltott utánam Sean, beletúrva amúgy is kócos hajába.
- Számítottam rá, kócoska!

Követtem a türannoszt, miközben egy sötét folyosón vitt keresztül, majd benyitott egy ajtón, amire valami fel volt írva, de nem láttam, hogy micsoda, ahhoz nem volt elég fény. Roxy mégis biztos léptekkel nyitott be, és szívélyesen köszönt valakinek. Intett, hogy ne maradjak a folyosón. Belépve fullasztó közegbe kerültem a sokféle spray, hajlakk és parfüm miatt. Hatalmas tükör előtt egy filigrán férfi állt, kezében ollóval, fésűvel a szájában. Most már biztos voltam benne, hogy fodrásznál vagyok, de erre elég egyszerűen rájöhettem volna korábban is.
- Á, szia kis csillagom! Csüccsenj le ide szépen! Olyan tuti kis hajat csinálok neked, hogy minden pasi megfordul utánad majd az utcán!
Zavartan köszöntem, majd leültem a fodrászszékbe, szembefordulva tükörképemmel. Mi ez a "kis csillagom", meg a "csüccsenj le"?
- Lássuk csak... Hmm... Az biztos, hogy vágunk belőle, ez nem is kérdés, de hogy mennyit, arról fogalmam sincs. Persze, egy kis fényt is adunk neki...
- Ez így miért nem jó? - csúszott ki a számon a nyomasztó kérdés, mire a fodrász elkuncogta magát.
- Ez a showbiznisz cicukám, itt nem léphetsz színpadra akárhogy. Jó ez, olyan szempontból, hogy egészséges meg nem töredezik annyira a  vége, de nem eléggé style-os, érted? - miközben beszélt, a hajamat emelgette, morzsolgatta, és fésülgette.
Nem szóltam, sodródtam az árral. Amíg a férfi dolgozott, végig kérdezgetett az iskoláról, pasikról, és a munkámról.
- Szóval ez a helyzet... Majd lesz jobb is, kis drágám, de most... Mit szólsz hozzá? - kérdezte marha büszkén körülbelül egy óra múlva. Elmosolyogtam magam. Kőkemény egy óra alatt semmi nem változott rajtam. Fekete hajam maradt ugyan olyan, egy árnyalatnyival lett fényesebb, és az alja, amiből maximum fél centit vágott le, be lett göndörítve. Elfojtottam egy kitörni készülő nevetést, köhögés mögé rejtettem, elég ügyesen.
- Nagyszerű lett! Köszönöm! - nagyokat rikkantva fejeztem ki hálámat, de most már tényleg nevettem, velem együtt pedig a hapsi is, mivel azt hitte, azon nevetek, hogy milyen pöpec kis frizurát kreált nekem... Kis naiv...
Roxy éppen akkor nyitott be, mikor már menni készültem. A reakcióján még nagyobban nevettem, mert eléggé komikus volt. Mikor belépett, megkérdezte, hogy még hozzá sem kezdetünk a munkának? Ezen a fodrász megsértődött, elvonult egy függönyös helységbe, nem is szólt többé semmit. Kint mind a ketten harsány röhögésre fakadtunk, és felidéztük a fickó arcát.
- Most ezt nem mondod komolyan, hogy ez lett a nagy változás! - törölgette kifulladva  szemét Roxy, majd összeszedte magát.
- Hát, úgy látszik. De legalább azon az állásponton van, amin én. Jó vagyok úgy, ahogy vagyok!
- Nagyon egy húron pendültetek - bólogatott - Figyu, van fél óra a próbáig, de nekem most meg kell néznem, hogy megjöttek-e a holnapi fellépő ruhák. Tudod, Bessy-re bíztam, szóval... Nem lehetek biztos benne, hogy nem rontott el valamit. Na szia!
- Menj csak!
Kifújtam magam, és körbenéztem. Mindenki foglalatoskodott valamivel: a munkások a színpadot állítgatták, egy csapat férfi a világítást szerelte, a másik brigád pedig a hangosítással volt elfoglalva.
Úgy gondoltam, jobb lenne, ha leülnék valahová, mert hirtelen megint rosszul lettem, ha a másnapi fellépésre gondoltam, meg a mostani próbára. Ian el fog ejteni, de itt nem szivacsra esek. Nem fogok tudni rendesen kiénekelni egy nyamvadt hangot sem, de itt nem lehet annyiszor gyakorolni. Ilyen, és ehhez hasonló gyötrelmek nyomasztottak, mikor újra megjelentek a barátaim.
- Hú, de csinos lettél! - kiáltotta elragadtatottan Lizzy, és leült mellém. A többiek követték a példáját.
- Köszönöm - mosolyogtam halványan, majd a suliról kezdtem kérdezgetni a lányokat. Közölték, hogy mikor úgyis visszamegyek, meglátom, hogy semmi nem változott, kivéve pár embert. Ekkor ért a hideg zuhany. Ők még nem is tudják!
- Csajok... - kezdtem vontatottan -, én nem megyek vissza a suliba!
Döbbent arcok, a mosoly még Pearl arcáról is lefagyott.
- Mert?!
- Hát... Bruno szerint túl sokat vállalok magamra, most hogy itt van ez a fellépés is, akkor a munka, és a tanulás nem elhanyagolható. Eddig kitűnő tanuló voltam, most meg rengeteget rontottam az átlagomból. Bruno azt szeretné, ha magántanárhoz járnék, és ha ő mondja, biztos úgy van. Csak jobban tudja mint én.
Leona egyből reagált a kifogásomra:
- Leenda! Ez akkora hülyeség! Ez egyszeri alkalom, és igaz, hogy kicsit besűrűsödtek a dolgaid, de attól még rendesen tanulsz, amúgy meg nem kell az év minden egyes napján dolgoznod, hiszen mindenkinek elfogyhat egyszer az ihlete egy darabig, de attól te még ugyanúgy tudsz iskolába járni, társasági életet élni, és pihenni. Ez üreg kifogás Bruno részéről is, be kell látnod!
- Jó, de...
- Semmi de! - heveskedett Sean. - Leonának igaza van! Mindent el tudsz érni, csak akarni kell. Arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen időd. Miért mentegeted ezt a helyzetet? Mars úgy táncoltat téged, ahogyan ő akar, te meg ugrassz neki, mint egy buta liba!
- Sean! - ledöbbentem - Hogy mondhatsz ilyet?! Bruno a főnököm! Neked lehet, hogy nem jelent semmit ez, de tudod alkalmazott vagyok, és emellett gyerek! Amúgy meg te nem azt csinálod, amit Claire mondd neked?!
- Az egészen más, ő a nagynéném, miatta dolgozhatom a szállodában!
- Milyen érdekes, én is tőle kaptam állást! - észre se vettem, de a vita közben annyira kezdett elvadulni, hogy Sean és én már egymással szemben álltunk, úgy civakodtunk.
- Hadd kérdezzek már valamit! Minek kellett neked ez az állás? Eléggé gyerekes, ha azért, mert ez az ááááálmod! - a legutolsó szót gúnyosan elhúzta, és gyönyörű méz árnyalatú szeme megkeményedett - Fel kéne nőnöd végre!
Szám széle megremegett, szemem rángatózni kezdett. Nem fogom magam elsírni, de ha tovább mérgesít, akkor az idegesség könnyei ki fognak csordulni a szememből.
- Ezt... nem gondoltam volna... - sarkon fordultam, és elfutottam a folyosó felé, pont ahonnan jöttem. Fülemet még megütötték a lányok hangja, hogy "Leenda! Gyere vissza! Ne menj el!", de nem érdekelt. Ezt soha nem feltételezem volna Seanról. Soha!