24-25. Versenyfutás az idővel

Sziasztok! :) 


Ez a rész különösen hosszú, két fejezet együtt. A Wordben a szokásos 2 oldal helyett ez most 5! :) Őszintén remélem, hogy tetszeni fog, mert elég hosszú, de sok minden van benne! :) Pár kominak igazán örülnék! :)
Lehetségesen a suliig már csak egy rész lesz, vagy az sem, ezért írtam egybe a 24. és a 25.-et. 


Élvezzétek ki a nyár utolsó napjait, és sok sikert a suliban! 


Csók: L.





*Másnap reggel*

Mikor kipattant a szemem, izgatott remegés futott át a gerincemen. Vajon tényleg segített a gyógyszer? Félek kinyitni a számat, nehogy mélységes csalódás legyen úrrá rajtam, hiszen ha minden rendben van, akkor ma már próbán kell lennem, és holnap is, azután pedig színpadi főpróba...

Kiugrottam a paplan alól, és a fürdőbe siettem. Fogmosás, fürdés és fésülködés után máris jobban éreztem magam, de még mindig nem beszéltem. A gardróbnál én sose időztem, ma se tettem. Igaz, lányosabban öltözködtem, sőt használtam szempillaspirált és szájfényt. Hirtelen nyilallt belém a felismerés, hogy 4 nap múlva téli szünet! Mivel ma szombat van, így hétfőn ki leszek kérve a suliból, és akkor már csak csütörtökig szenvedek a sok spiné között. Két hét szünet már igencsak jól fog esni, és haza is megyek az ünnepekre, persze, ha elengednek.
Felvettem egy Rock Chick! pink feliratú fehér pólót, egy farmert, végül pedig egy hosszú, fekete-szürke sálat dobtam a nyakam köré. Ezt Roxytól tanultam: a sál a téli kiegészítők legfőbb kelléke. Ezt én sose akartam kimondani, de hát... New York megváltoztatja az embert. Amúgy is, ha itt vagyok, nem nézhetek ki úgy, mint egy igénytelen barom.

Leültem a zongorához, és mivel egyáltalán nem voltam éhes, gondoltam kipróbálom a hangom. Először félős, rekedt nyekergés hangzott fel, de ahogy bemelegítettem, egyre inkább hasonlított az eredetire. Elkiáltottam magam, ha már hangszigetelt a szoba, és az akusztika miatt remek hangja volt. Újra tudok beszélni! Hihetetlen! Fel kell valakit hívnom... Brunot!
Tárcsáztam, és vártam... A negyedik csengetésre szólt bele.
- Haló?
- Szia! Leenda vagyok! Csak azt, csak azt akarom mondani, hogy... - elnevettem magam. Mégis, mit akarnék mondani?! Úgyis tudja az egészet!
- Ezek szerint tudsz énekelni? - jött lázba, és velem nevetett. - Csúcs szuper alak ez az Alan! Tudtam! Igen!
- Csak ezt akartam. Ja, és ma akkor a megbeszéltek szerint?
- Természetesen. Most viszont mennem kell. Szia, és majd benézek a próbára! - kilkk, ki is nyomta. A telefont a zsebembe süllyesztettem, majd rendesen felöltöztem. Kabát, cipő, kesztyű. Idén elég fagyos a december, de semmi gond, mert mindenre felkészültem.
Határozott célom volt először is felkeresni a lányokat, de csak egy röpke üzenetet tudtam hagyni Pearl mobiljára. A hétvégére leutaztak Philadelphiába, ahol a család többi rokona lakott. Leonát se értem el, de ez nem újság, biztosan tanult, vagy valami kötelező olvasmányt olvasott. Lizzyt pedig meg se próbáltam.

Lemondó sóhajtás keretében lemondtam a csajos beszélgetésről, és utolsó reményként felhívtam Roxyt.
- Szia, Lee! - kimerült szuszogás, és mély levegővételek hangzottak a telefonból. Mi történhetett?
- Szia! Mitől vagy így kimerülve?
- Tudod, ma őrültek háza van a boltban. A szállító nem hozta időben a megrendelt árukat, amiket a vevők előrendeltek. Limitált LV kiadású táskák és Burberry sálak, Londonból! Most a szállító fickó meg ki van akadva, hogy nem jó időpontot adott meg az az agyalágyult Bessy! Három héttel odébb lévőt! Rettentő a forgalom, el nem tudod képzelni, ezek a nők mire képesek! Karácsonyi ajándék, saját maguknak egy kis meglepetés.... Tudod, na!
- Ne... Ne menjek be segíteni? - kérdeztem vonakodva.
- Áh, nem, nem kell. Majd Bessy megeszi azt, amit megfőzött. De azt tudom, hogy vagy kirúgom, vagy megfojtom, még gondolkodom rajta. Mi van már?! Egy percre se mehetek ki onnan?! Jól van, megyek! - Ne haragudj, Lee, ez nem neked szólt.
- Hát akkor nem is zavarok tovább! Kitartás! Majd este benézek, ha lesz időm!
- Jó, jó! Hagyjál már békén, Bess! Megyek már, nem lehet, ho... - kinyomtam a telefont, mert ilyen kimerültnek és mérgesnek még sose hallottam Roxyt. Persze, elhiszem mennyi bevételtől esett el, karácsony tájékán...
Karácsony... Hát persze! Be kéne vásároljak a családnak, meg a barátoknak... A táncos próba csak 5-kor kezdődik, és addig bizony még kemény 8 óra van vissza. Visszaugrok a szállodába egy kis pénzért, és kivételesen nem Samuel-el megyek. Kell egy kis gyaloglás!

A butikok már felkészültek a karácsonyi dömpingre. Mindenhol jókívánságok, fagyöngyök, fenyőfák, fényfüzérek. Persze, 50-60-70%-os leárazások, az ünnep miatt. Virító betűkkel hívták fel a figyelmet, hogy itt a legolcsóbb a pulyka, esetleg a játékvasút vonat-modellek.
Elképedve járkáltam, boltból-boltba. Otthon csak egy nagy szupermarket volt, ott vettem meg mindent, amit lehetett. Itt ez nehéz lesz, mert annyi a választási lehetőség, mint égen a csillag.

A családdal kezdtem, gondoltam, nekik úgyis tudom, mi kell, vagy mit szeretnek. Anyának vettem egy csinos magassarkút, ami biztosan az ő mérete, hiszen mindig én pakoltam el utána, tudom, mi jó rá, és mi nem.
Apának egy 10 darabos alkalmi nyakkendő-készletet tettem be a kosárba, mert többet problémázott rajta, hogy melyiket vegye fel fogadások alkalmával, mint Anya a ruháján.
Weston nem nehéz ügy. Egy '70-es évek rock Nagyágyúi lemez majd leveszi a lábáról. Noah már annál inkább, de neki egy új karórát szándékoztam adni, mert a régit össze törte.
Ezek az ajándékok csak két szatyorba fértek el, de már becsomagoltan kértem őket, így nem volt ez akkora probléma.

Barátokat, mármint az otthoni srácokat már ismertem mint a tenyerem, így tudtam, mi kell nekik. Olivernek egy Star Wars kulisszatitkok - a Sötét erő és ami mögötte van című könyvet vettem, Mitch-nek egy új gördeszkát, Josh-nak egy halom édességet, és Tommynak pedig a Family Guy első 8 évadjának DVD-jét csomagoltattam be. Emily... Nos, neki Roxynál keresek ruhát. Annak biztos örülni fog.

Már így is sok szatyrom volt, de még hátra volt jó pár ember, akinek kellett vennem valamit. Teljesen tanácstalan lettem, és leültem egy padra gondolkozni. Leona tuti könyvet kap, Lizzy... Egy smink-készletet, Pearl meg... Pearl meg talán egy...Mi jellemző rá? Oda van a macskákért, szereti a kiegészítőket, a parfümöket... Hát persze! Ez is oké, de ott van Sean, Roxy és Bruno...
Sean nagyra van azzal, hogy hamarosan borotválkoznia kell, tehát valami ilyesmit veszek neki. Roxy pedig egy hatalmas kérdőjel a fejemben. Mivel elég fura lány, valami különlegeset készítek neki.
A legnehezebb dolog mégis Bruno. Neki egyszerűen nem tudom, mit adjak! Amennyire szerény, biztosan nem kér majd semmit, de mégsem tartom ezt igazságosnak. Valamit akkor is adok neki...

Töprengésemből egy idős néni zökkentett ki, aki leült mellém a padra. Ősz fürtjeit egy kalap alá rejtette, és vastag sállal takarta a száját. Éles, borostyánszín szemeivel rám nézett, a sálát pedig lejjebb húzta.
- Nem zavarok, kedveském? - ráncos száját mosolyra húzta. Mivel nemmel feleltem, felbátorodott.
- Valami nyomaszt téged, jól látom?
- Igazából nem nyomaszt, csak tanácstalan vagyok. Itt a karácsony, a java ajándék már megvan, és nem tudom, hogy egy barátomnak mit vegyek. Neki szinte mindene megvan, és... Nem tudom, én mit adhatnék.
- A karácsony nem az ajándékokról szól, ne feledd. Ha mégis szeretnéd ilyen módon szereteted kifejezni, csakis valami személyeset kell adnod neki. Nagyon közeli barátod?
- Nem mondanám, de... Ő olyan külön kategóriát érdemel, tudja? - sose állok szóba idegenekkel, viszont ez a néni annyira kedvesnek néz ki.
- Értem... Tudod miket szeret? Minek örülne? Mi az, amire szüksége van? - mikor feltette a kérdéseket, zavart lettem. Fogalmam sincs ezekről a dolgokról, és ez kínos.  
- Én... Nem, ezeket nem igazán... - morogtam magam elé, viszont a néninek roppant jó füle volt.
- Szerintem ne ajándékkal fejezd ki a szereteted. Ezt úgy értem, készíts te valamit neki. Tudsz varrni? Hímezni? Barkácsolni?
- Nem, én ezekhez nem... De van valami! Tudok írni! Mármint, jó ez bután hangzik, de dalszövegeket, azokat tényleg tudok gyártani!
- Kedvesem - mosolygott rám melegen -, hát már nincs is miről gondolkoznod. Itt a megoldás. Nekem viszont itt a buszom. Kellemes ünnepeket, kislányom! - azzal felszállt a buszra, és magamra hagyott az ötletével.

A csomagok már húzták a karomat, mikor hazaértem a vásárlásból. Gyorsan csináltam egy listát, kinek mit vettem, majd mindent elrejtettem a gardróbban. Futottam zuhanyozni, és egy sporttáskába bedobáltam egy rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan pólót meg egy edzőcipőt. A megbeszélés szerint ma el kell mennem a központban lévő tánc stúdióba, és gyakorolnom (vagyis megtanulnom) kell a táncot. rettentő durva lesz, érzem, mert a videót nézve leesett az állam... Viszont nekem éppen annyit kell, mint az LMFAO-nak, és mellette énekelni egy pár sort. Nem lesz nehéz, sőt, szerintem könnyű lesz, de félek a közönségtől.

oOo

A stúdió egyszerűen hatalmas, fényűző és tele van tükrökkel. Egy pattogós, idegbajosnak tűnő nő már ugrabugrált a 20 főnyi csapattal, akik alaposan leizzadtak, a nőnek viszont ez se volt elég. Óbégatott, hogy ha valaki nem olyan ütemben táncolt, ahogy ő akarta volna, és ha esetleg egy fiú vagy egy lány elcsúszott vagy megbotlott, akkor megállt, kiabált egy sort, és elölről kezdte az egészet az összegyűltek nagy bánatára.

- Állj! 5 perc szünet! - kiáltotta, mikor meglátott már átöltözve, felkészülten a tanulásra. 

- Te vagy Linda? - kérdezte, és nem állt szándékomban kijavítani, két okból: először is úgyse foglalkoztatná, másodszor pedig már engem se érdekel, hogyan neveznek. Mégis ki akarta javítani a büszkeségem, de erre ezt a választ kaptam:

- Jó, nem is érdekes. Chris vagyok, az edző. Ezer éve dolgozom ezzel a csapattal, elvárom a fegyelmet és a jó kondíciót, továbbá az engedelmességet és az alázatot. Szünet nincs, az órák 50 percesek, kétszer egymás után, 20 perc szünettel. Most pedig... - nem fejezte be, mert  egy boglyas hajú, vicces szemüveget viselő férfi elejét vette a további parancsnak. 

- Chris, bébi, nyugi! Ez nem a katonaság! Még a végén elijeszted a kis pacsirtát! - összetapsolt a mellette álló, hollófekete hajú társával. - Csá, én Redfoo vagyok, ő meg az unokatesóm, Sky Blu. 

A kezem izzadni kezdett, de megtöröltem a nadrágomban, és kezet fogtam velük. Nem minden nap találkozik az ember az LMFAO-val! 

- Leenda - mutatkoztam be, ahogy szoktam. Végig mosolyogtam, mert a két csávó poénkodott, nevettetett, és annyira viccesek voltak! 

- Amúgy ne félj ám Christől - szólalt meg Sky -, beleőrült a katonaságba. Őrnagy volt, ha jól tudom. 

- Ja, tök kettyós lett - vette át a szót Redfoo.

- Szünet vége! -kiabált a tánctanár. - Hé, Ian! Gyere ide, na, gyere! - a szólított elő is lépett, nekem meg leesett az állam. Magas, izmos, 20-as éveiben járó fiú tartott felénk. Mikor végre Chris előtt állt, elvigyorodott, és várta, mit akarnak tőle. 

- Ott a lány, akinek segíteni kell. Te vagy a legjobb, rád bízom. Mindent, lépésről lépésre taníts meg neki, rendben? - a fiú bólintott, és ettől kócos, csapzott, barna haja megrezdült. Rám nézett, én meg mély levegőt vettem. Ha ő tanít engem, akkor semmi kifogásom ez ellen... 

A próba elkezdődött, de nekünk a terem egyik részében kellett gyakorolnunk. Ian néha olyan gyors volt, hogy nem tudtam követni, így meg kellett kérnem, hogy újra mutassa meg. Fél óra múlva tudtam már "csoszogni", emellett mentek az ütemváltások. Viszont mikor néha belenéztem a fiú csokoládé szemébe, összezavarodtam, és elvétetettem a ritmust. Ez még sose fordult elő velem, nem is értettem. Régen, még az általános iskola első felében jártam szertornára, de ott mindig meg voltak a lépéseim. Itt meg bénázok, kiesek a ritmusból, elesek és leégetem magam. 

- Semmi baj, lesz ez jobb is! - biztatott Ian, én meg próbáltam neki hinni, de elvétettem azt a hibát, hogy ilyenkor belenéztem a szemébe, és újra elrontottam mindent. 

50 perc után ájulás közeli helyzetbe kerültem a kimerültségtől. Leizzadtam, majd' megsültem, és haza akartam menni.
- Annyira béna vagyok - morogtam az orrom alatt, mohon nyelve a vizet.

- Ne aggódj, mi is így kezdtük. Igazából ennyi idő alatt olyanokat tanultál meg, amit mi 1-2 hét alatt! - veregette meg a vállam Ian. 

Úgy éreztem, simán versenyt futok az idővel, mert aznap még énekpróbára is kellett mennem. Rettentően kimerült voltam, mikor újból elkezdtük a próbát, pontosan az elejétől, gyorsabban. 

Mikor végre elszabadulhattam a teremből, elindultam a zuhanyzó felé. Holnap is ugyan ez, utána meg élesben... Ez rettenetes! Egyetlen pozitív dolog benne, hogy megismertem számomra érdekes embereket. 

Énekórán minden könnyedén ment, betanultam a szöveget, skáláztam a tanárnak, és azt mondta, ezzel nem lesz baj.  Roxyhoz nem volt erőm és idegzetem bemenni, majd másnap, vagy valamikor...

Mikor otthon elfeküdtem az ágyon, úgy éreztem, életemben nem örültem még így annak, hogy vége egy napnak.