11. A leánykérés

Először is mérhetetlenül örülök a sok követőnek, a díjaknak és a komiknak! Nagyon sokat jelentenek nekem!! Köszönöm! :) <3333

Itt az új rész, aminek eléggé érdekes a címe, de majd megtudjátok, miért. ;)

Igazából nem is tudom, mire számítottam. Őszintén bevallom, tudtam, hogy nem leszünk összenőve a karunknál fogva, és nem leszünk a legnagyobb spanok a világon. De arra nem számítottam, hogy 3 teljes hétig nem látom a Főnököt. Igen, mostanában előttem így emlegették Brunot, és én is így használtam, ha szóba került valahol. A Főnök így, a Főnök úgy. Az ebéd óta nem láttam, ott is egy pillanat alatt eltűnt. Magamat szidtam, miközben ezen agyaltam este lefekvés előtt, hogy erre számíthattam volna. Turnék, koncertek, fellépések.. Ez mind-mind olyan tényező, ami időt vesz el tőle. Meg igazán: ha nem melózna ennyit, akkor nem lenne annyi pénze, hogy ezt az egész stábot fenntartsa. Weston szerint én túl anyagias, fukar vagyok, és ezzel mindig egyet értettem. Főnök ebben totális ellentétem, mert költi a kest, de csak a szükséges dolgokra. Oké, ezt Javier mondta, nem tőlem jött.
Most is épp ezen morfondíroztam, de visszatereltem figyelmemet az előttem álló félkész dalszöveg felé. Már csak a második taktus hiányzott, és akkor kétszer refrén na meg egy kis beépült szövegrész. Nem nagy dolog, csak féltem, hogy snassz lesz a sztory. Egy másik dolog megint zavart. Mostanában túl sok, ezt belátom.
Szöveget írni könnyű, ha van ihlet. De úgy szöveget írni, hogy egy lány szépségééről, kedvességéről szóljon, akibe az énekes fülig bele van zúgva, az már piszkosul nehéz. Tollamba nem jöttek olyan szavak, hogy:
 Mikor megláttam a lány, földbe gyökerezett a lábam.. Mikor rám mosolygott, egy pillanatra megállt a világ..
Ez abszurd! Fiúról írni könnyebb, vagy csak magáról a szerelemről, boldogságról, csalódásról. Viszont ezeket a Főnöknek írom, ő adja elő, és elég furcsa lenne, ha arról dalolna a színpadon, milyen helyes volt a srác tegnap a meccsen, vagy valami ilyesmi.
Összeszedtem magam, és újra kezembe fogtam a tollat. Végigsimítottam kezem sima, hűs felületén, és eszembe jutott az otthonom. Ezt a kis íróeszközt Westtől kaptam, mikor az egyik dalomat kirakták a Közösségi házban a faliújságra. Nem túl nagy hely, de nekem elismerés. Megint eleresztettem a gondolataimat.
Vajon mi lehet most otthon? 3 hete kétszer beszéltem a bátyámmal, meg háromszor a haverokkal, és ennyi. Anyával nem voltam hajlandó szót váltani, és mindig az jutott eszembe, hogy mikor eljöttem otthonról, és annyira sírt, az vajon annak köszönhető, hogy a házi Hamupipőke elment, vagy annak, hogy hiányozni fogok-e neki. Hát, szerintem az első a helyes válasz. A nyakam tenném rá, hogy otthon senki nem beszél senkivel. Noah mindig csavarog, anya és apa a munkába temetkeznek, Weston meg.. Hát őt el se tudtam képzelni. Hogy lehettem olyan buta, hogy egyedül hagytam a most már remetévé aszalódott testvéremet?!

Felfokozott érzelmi hullámaimat az óra hangja zavarta meg. Ideje volt lefeküdni. Nyújtózkodtam, majd elindultam a hívogató ágya felé. Vörös szemeit megdörzsöltem, és hatalmasat ásítottam. Bevackoltam magam a piha-puha paplanba, és álomra hajtottam amúgy is zúgó fejemet.
5 perc múlva halk kaparászás zavarta meg pihenésem. Sejtettem, hogy mi a zaj forrása. Bodroska, az apró fekete pincsi lehet. Mrs. Harrison kutyája, akit én szívből gyűlöltem. Bodroska gyakorta akarta megharapdálni a lábamat éles kis fogaival, és mikor meglátott, észveszejtő ugatásba kezdett. Csak azért lehetett a szállodában, mert Mrs. Harrison a hoteltulaj rokona.
Mérgesen kikászálódtam, felvettem egy pulcsit a pizsire, hátha meg kell kergetnem a kis ölebet, és akkor nem akarok egy szál éjjeli ruhába flangálni. Kómásan indultam el, és ennyire nyúzottnak még sose éreztem magam.
Már nyitottam az ajtót, mikor barátságtalanul dörmögtem, majd ki is mondtam hangosan, amit gondoltam:
- Tűnj már el innen, te kis dög! - kinyitottam a bejáratot, és megdöbbentem. Hát, nem Bodroska kaparászott, annyi szent.
Főnök állt az ajtóban, teljesen felöltözve utcai ruhába és elmaradhatatlan kalapjával. Mekkora égés! Ez a balek is csak én lehetek, de már megszoktam.. Biztosan meghallotta, mit mondtam az előbb, mert zavartan az mondta, hogy:
- Ha nem alkalmas, elmegyek.
Álmosan dőltem neki az ajtófélfának, elnyomtam egy ásítást, majd laposan pislogva néztem Főnök barna szemeibe, amik érdeklődve csillogtak.
- Főnök, tudod mennyi az idő?!
- Igen, épp ezért jöttem - a válasz tök természetesnek hangzott, de persze nem értettem, miért jött hozzám hajnali 2-kor, mikor eddig maximum kétszer beszéltünk, szóval világi spanok se vagyunk..
Majdnem elaludtam az ajtóban, de Bruno kérdésére felriadtam.
- Bejöhetek? Kicsit kényelmetlen a folyosón.
Megráztam a fejem, hogy kicsit ébredjek fel, és igen intettem a fejemmel. Túl satnya voltam egy válaszra.

Leült az ágyam szélére, miközben én elővettem a minihűtőből egy Liptonos üveget. Bemásztam az ágyba, és ülő pozícióba tornáztam magam.
- Mesélj, mi ilyen fontos! - őszintén próbáltam figyelni, és nagyon összpontosítottam minden szóra.
Főnök levegőt vett, és szembefordult velem. Igazán komolynak tűnt a hangja.
- Szakítottam Mandyvel.
Felcsillant a szemem, de reméltem nem vette észre. Olyan közömbös próbáltam maradni, mint eddig mindig. Roxytól tudtam, hogy Taylorral már vagy 3 hete nem jár, és állítólag ez a Mandy volt az oka. És már tényleg csak volt, szerencsére.
- Hogy mi? - kérdeztem, ezzel ösztönözve, hogy folytassa. Ahhoz képest, hogy túl van egy kapcsolaton, nem látszik megviseltnek. Ugyanolyan, mint mindig: optimista és előretekintő. Ezt becsülöm benne a legjobban.
- Szóval - folytatta -, Mandyvel már régen is együtt voltam egy olyan fél évig, és ő volt nekem az úgynevezett La grande passion ( Nagy szenvedély ). Most két hete megint komoly lett a dolog, így elhívtam a Sushi Sambába, mert akkor még tudtam, hogy az igazi. Tényleg minden jó volt: a zene, a hangulat, a kaja. Na és akkor rávettem magam, hogy megkérjem a kezét.. - ezt nem tudta befejezni, miattam.
Az épp ivott tea kispriccelt a számból, és telibe találta Brunot. Hirtelen felkiáltottam:
- ELMENT AZ ESZED?! Hogy voltál képes.. Ez egyszerűen.. - lejjebb vettem a hangerőt. - Ezzel tönkretennéd a karrieredet!
Főnök nem szólt, csak törölgette pólóját, arcát és karját, ami teás lett. Lesütött szemmel kiszaladtam a mosdóba, és egy törülközővel tértem vissza. Valami bocsánatkérés félét mondtam, és Bruno nevetve fogadta el a frottír anyagot.
- Leenda, megnyugodnál? Még nem fejeztem be a történetet igazából - szárítkozva, szórakozottam nevetett, minden bizonnyal a reakciómon. Visszanézve tényleg poénos lehetett, amin minden egyszerre sutty! Hát igen..
Leültem mellé, és kíváncsian vártam a folytatást.