9. Ez.. sokk!

Sziasztok! 

Itt a friss rész, és szeretnék kipróbálni valamit, ami remélem tetszeni fog nektek! Ebben a részben nem csak és kizárólag Leenda szemszögéből lesznek a dolgok, hanem a végén Brunoéból. Tényleg remélem, hogy tetszeni fog ez a kis újítás, és ha bejön nektek, akkor többször fogom alkalmazni. Elvégre, egy férfi fejébe belelátni nem túl könnyű, de azért megpróbálom. :D
Boldog Húsvétot Mindenkinek, lányoknak sok locsolót, fiúknak sok piros tojást! ;)

Csók:

Loxxa

/Leenda/

Lecsúsztattam a levelet az asztal alá, és kihajtogattam. Egyre kíváncsibb lettem, és végre láttam, hogy mi áll benne. Különösen szép írása volt annak, aki írta. Minden bizonnyal a táncos pincér fiú, mivel elég bizalmaskodva adta át a fecnit. Ügyeltem rá, hogy senki se lássa ügyködésemet. Olvasni kezdtem az írást.


Szia! Lehet, hogy tévedek, akkor már előre is bocsi, de nagyon hasonlítasz egy lányra, aki itt van a szállodában. Igazából máshonnan is rémlik az arcod, de nem jut eszembe, honnan. 

Elmosolyodtam magamban, hogy emlékszik rám, és nem csak nekem ugrott be egyből, hogy ki ő, mikor hozta a reggelimet. Roxyhoz fordultam, aki még mindig a desszert maradványait majszolta. Az futott át az agyamon, hogy hogyan lehet valaki ilyen vékony, miközben ennyit eszik?!
- Roxy! Van egy tollad?
Rám nézett szemüvegén keresztül, és kutatva fürkészte az arcom. Nem is tudom, miért nézett így. Letette a villáját, és teljes felső testével felém fordult.
- Persze, hogy van, de minek az neked?
Őszintén semmi kedvem nem volt elárulni neki, akármennyire lett szimpatikus nekem egy pillanat alatt. Ha a srác ilyen sutyiban adta át a levelet, lefogadom, hogy nyomós oka volt rá. Ha elrontom az egészet, akkor cseszheti a titkolózást ő is, és én is. Valamit ki kellett gyorsan találnom, és mázli, hogy alibi gyártásban profi vagyok. Noah-nak folyton én adtam tippeket, ha bajban volt a csajainál vagy netalántán anyáéknál. Ez utóbbi ritkán fordult elő.
- Unatkozom, és rajzolok, vagy ilyesmi - megvontam a vállam, és arra vártam, hogy hagyja már abba ezt a hülye faggatózást, és adjon egy rohadt tollat!
- Áh, én is ezt szoktam csinálni! Tessék, adok papírt is. Nálam mindig van egy rakat - matatni kezdett feneketlen táskájában, én pedig hálás voltam, hogy nem nyaggatott a kérdéseivel többet. Ahogy viszont tovább agyaltam, rájöttem, hogy Roxy (jó értelemben) kicsit dilis. 21 éves múlt, és mégis van nála egy csomó papír és toll? Hát ez kész őrület.
- Na parancsolj - a kezembe nyomta a "felszerelést", és én a felét letettem a földre.
- Köszi, de színesre nincs szükségem. - Hangosan felnevettem, és visszadobáltam a ceruzákat és a filceket a táskájába.
Elkezdtem írni a választ.

Nem tévedsz, én vagyok az a lány, akihez reggel jöttél. És máshonnan meg max az utcai táncunkról.. Esetleg. Na, így már beugrott? :) 
Összehajtogattam a papírt, és most esett le, hogy hogyan adom neki oda? Kissé gyanús lenne, ha a levegőben kalimpálnék, így csak vártam. A tollat még nem szolgáltatom vissza a tulajdonosának, lehet, hogy még szükség lesz rá.
Amíg a saját kis világomban ténferegtem, addig megszólított valaki. Zavartan kaptam fel a fejem, és kerestem, ki szólhatott. Ha jól gondoltam, az a Rob lehetett.
- Leenda - szólt újra, és igen, jó gondoltam, ő akart az előbb is beszélni velem. - Úgy hallottam, énekelni is szoktál, igaz?
Olyan hirtelen jött a kérdés, hogy kicsit összefüggéstelenül válaszoltam, de csak kinyögtem a választ.
- Hát ööö.. Igen. Sz..Szóval szoktam. Meg gitározok is, és emellett dalokat is írok - a végén a saját hülyeségemen megráztam a fejem, és visított az agyamban egy pici hang, valami ilyesmit: IDIÓTA! Ha nem írnál, nem lenne ez az állásod!
- Igen, azt tudom - Rob sem értette, hogy miket fecsegek itt össze-vissza, de méltányoltam, hogy nem szekált azzal, hogy: 'Különben nem dolgoznál itt, kislány!'. - Igazából arra lennék kíváncsi, milyen hangod van. Énekelnél nekünk valamit?
Megütközve néztem rá, és egy pillanatra lefagytam. Hűha.. Erre nem számítottam, hogy ennyi ember előtt csak fejből valamit gyorsan hopp-hopp.. Ez egyszerűen..
- Jó, de akkor fel kell mennem Alejandroért - választ sem várva hátratoltam a székem, és elszaladtam a liftig. Közben találkoztam a pincérrel, akinek a kezébe nyomtam a levelet. Az sem érdekelt, hogy nem tudták az asztalnál, kiért vagy miért megyek a szobámba.
Több dolog foglalkoztatott egyszerre: miért érdekli a pincér fiút, hogy ki vagyok? Mit fognak szólni a hangomhoz? Ami pedig a legfontosabb az az, hogy mit fogok előadni?!
Nyugalmat erőltettem magamra, és inkább a szobám felé iparkodtam. A mágneskártyával egy ideig bajlódtam, de azért 5 percen belül az ajtó másik felé kerültem. Kezembe kaptam a gyönyörű akusztikus hangszert, és visszatipegtem a rémálom cipőben az ebédlőbe.

/Bruno/

Mielőtt az ebédlőbe értem volna, Rob meg Javier húzták az agyamat a pénzügyekkel, amik engem annyira hidegen hagynak. Őket azért fizetem, hogy elvégezzék ezt a dolgot, és nem azért, hogy engem traktáljanak vele!
A teremben nem voltak sokan, de azért elég nagy tömeg gyűlt össze. Az asztalunknál már sacc per kábé 15-en ültek, és vagy kortyolgatták italukat, vagy beszélgettek. Javier beszédéből csak néhány mondat jutott el az agyamig, de azért néha egy "Aha" vagy egy "Ja" szócskával megtoldottam vég nélküli szóáradatát.
Már delet ütött az óra, de Claire még sehol sem volt. Helyette rezgett a mobilom, megnéztem, ki keres. Örömmel láttam, hogy csak egy SMS, és nem kell mással foglalkoznom. Istenem, már megint Taylor! Nem tud leszállni rólam, és ez annyira hihetetlen! A minap is milyen szégyenbe hozott az előtt a lány előtt! Tényleg, vajon ő is eljön erre az ebédre?
Megnyitottam az üzenetet, de abba csak egy Szeretlek! szót találtam. Nem írtam neki vissza, de tudtam, hogy úgysem veszi a lapot, és továbbra is bombázni fog a szerelmével. Hiba volt piásan szóba állni vele, többé inkább nem is iszom buliban, ha ez az ára.
- Bruno, ahhoz mit szólsz, ha a bevételek felét több részre elosztanánk, és a tőzsdére tennénk mondjuk az egyhuszad részét? Abból amit elvesztünk, az nem túl nagy veszteség, mert többet nyerünk vele. - Javier megint a PDA-jába pötyögött, én meg bekapcsolódtam ebbe a beszélgetésbe, mert elég jól hangzott a dolog.

Claire zökkentett ki a témából, mikor odalépett hozzám, és azt kérte, menjek vele. Mivel nagyon figyeltem Robra, csak intettem, hogy azonnal megyek, csak várjon.
- Hát, nagyjából ennyi lenne, a többit majd később kidolgozzuk. Hogy tetszik az ötlet, Bruno? - Kíváncsian nézett rám, és én mindenben egyet értettem vele.
- Jó lesz ez, szerintem megvalósítható gondolat. Egy pillanat, mindjárt jövök vissza! - Felálltam, és Claire után mentem. Egyből láttam, hogy nincs egyedül. Vele volt kedvenc stylistom, és egy idegen csajszi. Csinos, jól öltözött, szépen sminkelt, de nem tudtam, hogy ki ő. Illetve felröppent bennem egy röpke gondolat, de azt elhessegettem. Túl irracionális, hogy ennyi idő alatt így megváltozzon valaki.
- Bruno, tudod ki ez a lány? - Szegezte nekem Claire a kérdést. Gondolkodtam, és már tudtam, hogy ki ő, de nem hittem még magamnak sem. Ha ő a dalszövegíró, akkor max. az ikertestvére. Hol a kócos, természetes, lezser rocker csaj?
- Valami mintha rémlene, de egyszerűen.. Ha ez a lány az, akire gondolok, akkor az egy nagy meglepetés lenne számomra. - Félrebiccentettem a fejem úgy vizslattam, de ez szemmel láthatóan nem tetszett neki. Hátralépett, ekkor beverte a lábát Kristi székébe. Egyből vörös lett az arca, és rögtön tudtam, hogy végig helyesen volt a gondolat menetem.- Nem lehet igaz! - Hangosan felnevettem. - Linda Hall, ugye? - Még mindig Leenda, "e"-vel - kedvesen kijavított, én meg szidtam magam, hogy még ezt sem vagyok képes megjegyezni! Nem LINDA, hanem LEENDA, te barom! 

***

Ebéd közben párszor figyeltem Leendát. Szinte semmiből nem evett, és ezt szóvá is tettem. Elmondása szerint allergiás a kakóra, így mikor megláttam a desszertet, azonnal szóltam a pincérnek.
- Haver, hozz valami gyümölcsös cuccot a lánynak. Tök mindegy, hogy mit, csak csoki és kakaó egy szál se legyen benne, oké?
- Rendben - válaszolt, majd eltűnt a konyhába. Mikor letette az asztalra a fagylaltos édességet, a csajszi nagyon meglepődött, de rögtön tisztáztam az ügyet.
- Hát azt mégsem nem lehet nézni - kezdtem -, hogy egész ebéd alatt nem tudsz enni semmit. Ebben nulla százalék allergén anyag van, szóval nyugodtan eheted. Mosolyogva megköszönte, én pedig ismét a többiekre szenteltem a figyelmemet.
- Szerintetek milyen a csaj? - kérdezte Marcus, és láttam, hogy stíröli végig. - Nem rossz, az igaz. Nem volt hibás Claire döntése, hogy ezt a friss husit dobta ide. Jó kezekben lesz - ennél a mondatnál felhorkantott, és tovább bámulta.
Felhúztam az egyik szemöldökömet, de nem szóltam semmit Marcus kétség kívül mocskos gondolataira. Azt nem értettem, hogy miért is dolgozik még mindig itt, de mivel a munkáját rendesen végezte, figyelmen kívül hagytam a szoknyapecérségét. Amíg nem csinál senkivel semmit tettleg, addig felőlem maradjon. Úgyis mindig csak a szája jár.
- Én kíváncsi vagyok a hangjára - mondta Rob, és összecsapta a két tenyerét. Megkérte, hogy énekeljen valamit, erre felszaladt egy bizonyos Alejandroért.

Micsoda?! Ki az az Alejandro?! Arról nem volt szó, hogy a fiúját is elhozza! Ez az ebéd nagyon sok meglepetést tartogatott számomra, és elég is volt. Ki kell menjek kicsit a levegőre, mert ez.. sokk!