3. Nem fenékig tejfel

Az ajtóban egy hosszú vörös hajú, magas nő állt. Kezében kapcsos irattartót szorongatott, és egy nagyon csinos szürke szoknyát viselt hozzá illő blézerrel. Nem tudtam, ki lehet ő.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? - Szélesebbre tártam az ajtót, nagyobb rést hagyva. A nő mosolygott, majd megszólalt.
- Szervusz! Claire Johannson, velem beszéltél telefonon.
A fejemhez kaptam. Hát persze, a főtitkár. Sejthettem volna, hogy ő jön hozzám először, mégis furcsán érintett.
- Á igen, emlékszem. Izé.. Kerüljön beljebb!
Belibbent a nappaliba, leült egy fotelba, de idegesítő dossziéját nem tette le a kezéből. Keresztbe tette a lábát, majd mind a hetvenkilenc fogát rám villantotta a vörös rúzsa alatt.
- Te nem ülsz le?
Észbe kaptam, és sután a kanapéra telepedtem, pontosan vele szemben. A nő nem volt olyan idős, maximum 35 évesnek tippeltem. Csinos volt, ápolt és rendezett külsővel, meg amolyan megalomániás munka őrült aurával rendelkezett. Ha tényleg ilyen, akkor legalább otthon fogom érezni magam a környezetében.
- Kezdjük azzal - kezdte-, hogy ha akármi van akkor tessék - itt egy BlackBerry-t nyomott a kezembe -, ezzel a kis drágával bármikor elérsz engem.
- Hú, köszönöm - mondtam csodálkozva. Itt valami annyira fura! Saját sofőr, saját szállodai lakás, és mindenből a legjobb! Nekem?! Ja és persze a legjobb: a kedvencemnek dolgozhatok!
- Öhm.. Miss vagy Mrs.. Hívhatom simán Claire-nek? - Honnan kéne tudnom, hogy férjezett-e vagy sem?
- Igen, igen. Akartalak is kérni erre. Hagyjuk a felesleges formaságokat.
Jó, ez oké. Na most hogy kérdezzem meg úgy, hogy ne  tűnjek bunkónak vagy egy falusi suttyónak, de mégis kielégítse a kíváncsiságomat?
- Szóval van itt valami. Ez.. Ez igaz? Mármint.. Megkapok mindent, ami majdnem mindenki vágya, és ezért semmit nem kell tennem? Vagyis majdnem semmit.
Claire kedvesen, és megértően nézett rám, majd végre letette a mappáját az asztalra. Valami komolyat készült mondani, láttam rajta.
- Leenda, ez mind-mind igaz. Mr. Marsnak kell egy jó szövegíró, mivel neki annyi ideje nincs a turnék között. Gondoltuk, keresünk neki egy megfelelő személyt. A választásunk rád esett, mivel tehetséges vagy. Most kérdezhetnéd, hogyan szereztük meg a DEMO anyagodat. A válasz egyszerű. Körbe kérdeztük a város és a megye összes zene tanárát, és elkértünk pár felvételt. A te tanárod átadott valami karácsonyi videót, és mikor kérdeztem, hogy te írtad-e a dalt, igennel válaszolt. Egyértelmű, hogy megfelelsz erre a posztra. Jól énekelsz, jól gitározol és szépen zongorázol. A szövegeidnek van értelme, és szuper hangzásúak.
Ha persze nem akarsz maradni, nem erőltetünk rád semmit. Utazhatsz haza, ha úgy tartja kedved.

Azt hittem végzett, de nagyot tévedtem. Nagy levegőt vett, és tovább folyt belőle a szóáradat.
- Na mármost az élet itt sem fenékig tejfel. Dolgozni kell, van, hogy éjszaka alvás helyett is. Napi 6-7 óra munka, majd neked még a suliban is helyt kell állnod. A megbeszélések, egyeztetések szintén időt rabolnak el az életedből. Társasági légköröd nem nagyon lesz, ha valamit el akarsz mesélni valakinek, vegyél egy naplót, kis drágám. Hétvégéken pedig teperni fogsz, hogy a nívós suliddal lépést tudj tartani. Tudom, ez így egyszerre sok és félelmetes, de nem lesz ám itt ekkora baj! De kíváncsi vagyok: így is vállalod? - kutatva nézett az ő zöld szemeivel az enyéimbe.
Gondolkodtam. Eddig ezt a részét persze nem mondták, de így maradok ez nem lehet vita tárgya. Pár másodpercig csendben maradtam, és mérlegeltem magamban a dolgokat. Tudtam, hogy bele fogok feszülni a tanulásba és a munkába, de megéri. Álmaim munkája mindent megér.
Claire már kezdett csalódott képet vágni, ezért siettem a válasszal:
- Hogy a fenébe ne vállalnám? Maradok, ez nem is kérdés.
Egy mosoly ütötte fel fejét az arcán.
- Oké, ez remek! Nos, itt van egy kis szerződés, ezt muszáj aláírnod. - Elővett az iratai közül egy teleírt papírt, és az orrom alá dugta egy toll kíséretében. - Itt írd alá.
Azért annyira nem voltam fiatal és naiv, hogy ne olvassam el feltételeket. Mikor minden stimmelt nagyjából, alá szignóztam.
- Tessék - nyújtottam át a papírt.
- Jó, akkor mára ennyi lenne. - Claire felpattant, majd sietős léptekkel az ajtóhoz ment. - Holnap délben feljövök érted, mivel lesz egy bemutatkozó ebéd. Csinosan öltözz! - Majdnem kilépett az ajtón, de utána szaladtam.
- Várj egy kicsit! Brunoval mikor fogok találkozni? - Ez érdekelt a legjobban, minden közül.
- Hmm, ez jó kérdés. - Mondta elgondolkodva, majd félre fordította a fejét. - Ha minden jól megy akkor holnap, ha nem, akkor a hét folyamán muszáj lesz találkoznotok.
Ez jó hír, nagyon jó. Remegtem az izgalomtól. Jó kis hét lesz, az biztos.

Miután Claire elment, mindent otthonosabbá varázsoltam. Kipakoltam a ruháimat a gardróbba, a plüsseimet az ágyra és a szekrényekre pakoltam, a könyveimet a polcokra, és miután végeztem, elégedetten szemléltem meg az új lakásomat.
Egy fél óra múlva unatkozni kezdtem. Furcsán hangzik, de ebben a csodás hotelben megölt az unalom.
A TV-ben semmi érdekfeszítőt nem adtak, a notebookomon jelenleg nem üzemelt a net, így céltalanul ténferegtem a hatalmas szobában.
Végül úgy döntöttem, bosszantás képen lemegyek a recepcióshoz, és körbe kérdezem a dolgokról.

- Jó napot újra! - Köszöntem mosolyogva, majd a pultra könyököltem, fejemet a két tenyeremen támasztottam. Boldogan figyeltem, ahogy "undorodva" felém fordul, majd megvetően vissza a monitorja elé.
- Miben segíthetek? - kérdezte, de lefogadom hogy csak azért, mert ez volt a munkaköri leírása.
- Van egy bár a szállodában, vagy valami egyéb hely, ahol nem pusztulok el az unalomban?
- Igen - sóhajtott kényszeredetten -, de az a bár csakis 18 éven felülieknek van. Szerencsére, magára nem vonatkozik még pár évig.
Negédesen mosolyogtam tovább.
- Egyéb helyet tud helyette ajánlani?
Végre rám nézett, és fontoskodva kezdte:
- Tudja mit, kisasszony? Lent van a konyha, oda mindig kisegítő szakácsokat keresnek. Menjen, segítsen Matildának krumplit hámozni, engem pedig hagyjon dolgozni, ha megkérhetem erre az apró kis szívességre!
- Akkor keresek magamnak valamit. Azért köszönöm a semmit! - Elindultam a hall felé, bár nem tudtam, mi hol van, gondoltam, felderítem a terepet.
- Ne, ne, ne! Isten őrizz ments ettől! - Kiáltott fel fél hangosan, majd visszaszólított magához. - Jól van. A második emeleten van egy előadó terem. Ott kezdjen magával valamit, vagy csak hallgassa próbákat, de engem hagyjon már békén!
- Rendben. Köszönöm, Deborah. Ha nem tetszik, jövök megint. - Magamban már görcsösen vihogtam azon az arcon, amit ez a nő vágott. Minden pénzt megért ez a nézés!

A másodikon nem szobák voltak, hanem komoly termek ilyen feliratokkal: előadó terem, kis színpad, kis mozi terem. Benyitottam oda, ahová küldtek. Láttam, hogy valaki már próbál, de senki nem volt bent rajtuk kívül: egy dobos, egy gitáros, egy fickó akinél volt egy gitár és egy mikrofon állvány előtt állt, meg egy kopasz hapek, aki az első sorban ült.
Beosontam, és leültem az ajtóhoz legközelebb lévő székre. Az énekes hangolta a gitárját, és megköszörülte a torkát. Bent majdnem teljes sötétség volt, csak pár lámpa égett a színpadnál, így nem láttam, ki fog énekelni.
Akárki tette a dolgát, nagyon tehetséges egy figura. Ismerős volt a hangja, sejtettem is, hogy ki ő.
Élvezettel figyeltem a sorokat, de a dallamot nem ismertem. Nyugodt hangulatomból egy éles, kiabáló hang zökkentett ki.
- Állj! Állj! Állj! - a kopasz, dagadt pasi felugrott a székéből, kalimpált a kezével a levegőben, és a zenészek elhallgattak. A dobosnak nagyon elege lehetett, mivel mind a két ütőjét a földhöz vágta, és káromkodva elvonult. Az énekes is ideges volt, a mikrofon állványnak támaszkodott, és lábával a földön dobolt. Weston pont ilyen, ha ki van borulva.
- Állj már le te! Így sosem fogunk végezni időben! - Minden szót értettem, mert hangosan beszélt.
- Kisfiam! Ne is haragudj érte, de szarból nem lehet várat építeni. És az a szöveg pontosan az, Zed. Bocs. Ezzel téged meg engedlek fellépni, Bruno!
Jó, sejtésem beigazolódott. Itt a munkaadóm. Erre a vitára most már még kíváncsibb voltam.
- De mi lesz a koncerttel? Be van ígérve a népnek, és tudod, hogy ha nem lesz megtartva, jön a sok birka reklamálni, hogy adjuk vissza a pénzt. Nem! Most tuti, hogy nem lesz vissza fizetve az összeg!
- Ezzel akkor sem lépsz fel, és kész. Le akarsz járatni? Hát tedd csak, de akkor én kilépek, és csinálj amit akarsz! Végeztünk!
A végét már ordítva mondta, és arra jött, ahol én ültem. Pontosan azon a kijáraton megy ki, ahol én meg bejöttem.
Tetejében Bruno meg követte a fickót, futva. Két lépés választott el tőlük. Lejjebb húzódtam a széken, és azt kívántam, ne vegyenek észre.
- Mi az, hogy végeztünk? - Kérte számon a dagadt pasitól a másik. Ajajj.. Ezzel a lökéssel felbőszítette a kopasz bikát.
Itt balhé lesz két percen belül, az 100%..