15. "Nem akartam most meghalni.."

Sziasztok! Bocsi hogy csak most jött a friss, de az ihlet kifogyott egy kis ideig.. Ez is elég rövidke, de a fejezet vége remélem kárpótol ezekért a kis bakikért! ;) 

Samuelt megkértem, hogy engem vigyen el Roxyhoz, mert beszélni akartam vele. Ráfordult a Newday utcára, és kirakott a sugárút szélén. Elköszöntem tőlük, és Bruno a lelkemre kötötte, hogy menjek el a bulijára. Megígértem, hogy mindenképpen ott leszek.
Madame Audreiou szalonján hivalkodó plakátok hirdették, hogy új, hiper exkluzív franci selymek, kosztümök érkeztek, és hogy a vadonat új Coco Chanel és Hermés retikülök is várják az előkelő hölgy vásárlókat. Az üzletben telt ház volt, de nem az én szivárványhajú barátnőm állt a kasszánál, hanem két másik csaj akiket még sose láttam.
Beléptem a tömegbe, ahol két nő egymást szidta, mert egy LV-s táskát valószínűleg egyszerre fogtak meg, és mindkettőnek kellett volna. Összehúztam magamon az iskola színeiben játszó (ezüst és kék) kosztümöt, mert féltem, hogy letépik rólam a nagy hévben.
A pultos lányhoz léptem, aki közelről irtózatosan csúnya látványt keltett. Haragos vörös és gennyes pattanások borították az egész arcát, szeme dülledt és eres, szája pedig cserepes és sebes a sok harapdálástól. Haja mint a drótkefe, zselézett tincsekben meredt az ég felé, és a felét rózsaszínre festette, a másik pedig fekete színű volt.
- Öhm.. Szia! - szólítottam meg, de vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Épp egy méregdrága szőrmét csomagolt, és nagyon koncentrált. Megismételtem a köszönést, de most valamivel hangosabban és érthetőbben.
Világos szemeit rám szegezte, és biccentett, ebből tudtam, hogy figyel rám.
- Roxy ma nincs itt? - kéredztem.
- Hátul a raktárban. 869 dollár 90 cent lesz - a végét nem nekem, hanem a mögöttem álló vevőnek címezte.

Gyorsan hátra slisszoltam a TILOS A BELÉPÉS feliratú táblával ellátott helyiségbe. Megtaláltam, akit kerestem.
- Szia, Leenda! Mizujs? Bocsi a felfordulásért, de őrültek háza van ma itt. - szabadkozott két kartondobozt cipelve vékony karjaiban. Homloka verítékezett, és hangosan fújtatott. Azonnal leemeltem egyet, könnyítve terhén.
- Huh, köszi. Mi járatban vagy erre? - kérdezte mosolyogva, szikével felvágva a doboz ragasztását a tetején.
- Te is meg vagy hívva Bruno bulijára, igaz?
A homlokára csapott.
- Basszus, elfelejtettem, hogy ma lesz! Én így nem tudok elmenni! Itt nyüzsögnek az emberek, nem hagyhatom el a boltot. Mondd meg neki, hogy sorry, de sok a meló.
- De azt hittem, jössz te is!
- Sajnálom, nem érek rá. Majd máskor, renden? - kacsintott, én meg bólintottam. - Kell ruha?
- Hát nem tudom.. Valami laza cuccban leszek, tuti nem egybe ruhába, mint múltkor! - szögeztem le rögtön. Roxy szó nélkül otthagyott, én meg hülyén álltam még mindig a súlyos dobozt szorongatva, amit azonnal letettem a másik mellé. Kíváncsian kukkantottam bele a nyitottba, és temérdek mennyiségű táskát találtam benne, szépen egymásra helyezve. Az összesen hivalkodó márkajelzés, vékony kis ezüstözött pánt, átlátszó bubis fóliába csomagolva. Árcímke még nem volt rajtuk, de sejttettem, hogy az én mellékesen nem csekély fizetésem nem lenne elég rá. 
Apropó pénz.. Egyik nap el kéne menjek könyveket venni. A könyvtár választékában csak zárolt vagy tiltott kötetek vannak, és a többi meg nem érdekel. Jelen pillanatban több pénzem volt, mint eddig bármikor, hiszen nem kellett semmire se költenem, a fizetés meg csak gyarapodott.

Roxy feltűnése keltett fel a már gondolatban elkötött dollárok közül. Karján öt vagy hat vállfa, a kezében meg három cipős doboz, hatalmas Converse és Vans feliratokkal.
- Ezek nem csicsásak, nem koktélruhák és nem hivalkodóak. Ahogy te neveznéd: lazák. Biztos, hogy jó a méret, mert már megtanultam, hogy neked mekkora kell. Tessék, vidd csak, és próbáld fel őket.
Egy gyűrött ing, farmer sort és tornacipő együttesnél maradtam. Többre nem is vágytam, és ez épp elég kiöltözés volt a részemről.

oOo

Szédelegtem és rosszul voltam. A füst fullasztóvá nőtte magát körülöttünk, de nekem nem volt annyi erőm, hogy kinyissam az ajtót és elmenjek. Túl sok füstöt szívtam be, ami teljesen legyengített. Azt se tudtam, hol a tüdőm, és hogy hol vagyok.
Rémült sikítások és ordítások kavarogtak a levegőben ( Hozzatok vizet! ), és néhányan futásnak eredtek, azt hiszem.
Még nem ájultam el, és bíztam benne, hogy nem is fogok. A lakás egyre jobban lepusztult, a falak elszenesedtek, a függöny teljesen leégett és a lezuhant a karnisról: már a szőnyeg is lángolt.

Szép is lehetett volna az este. Volna.. Csak az a volna ott ne volna..

Én is futni akartam, de túl sokat rontottak az ajtónak. Az egyik meglökött, bevertem a fejemet a falba, a földre estem és onnantól teljes filmszakadás.

Én nem akartam ide jönni, én nem akartam most meghalni. Milyen dolog az, hogy egy lakásban égek el?! Úgy terveztem, hogy halálom egy kényelmes ágyban lesz, öregen, azzal a békés tudattal, hogy minden tervemet megvalósítottam és minden vágyam teljesült. Ehelyett itt hagynak engem megfulladni és elégni?!

Ez.. nincs rendjén..



Nos: bocsi a függő és összefüggéstelen végért, de a következő részben mindenre fény derül! :)
Légyszi, komizzatok!! :)

Csók: Loxxa <3<3